Véget ért a Fejér Vármegyei Leváltár három alkalmas ismeretterjesztő foglalkozás-sorozata, a Népfőiskolánk által szervezett programokon május 3-án, 10-én és 17-én a Gárdonyi Géza Általános Iskola 8.b osztálya vett részt.

Május 16-án, csütörtökön a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola és a Déryné Program közös szervezésében valósult meg a ’KultUP’ elnevezésű színházi és művészeti program Kápolnásnyéken a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban.

A napfény szerelmese című kiállítást nyitotta meg tegnap Népfőiskolánk székházában Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész.

Elindult a Csajághy Laura Szabadtéri Színpad nyári évada.

Júliusban minden héten más lehetőséggel várja az alkotásra vágyó szülőket és gyermekeket a Művészeti Népfőiskola Alkotóház Kápolnásnyéken.

Július első hetében a gyertyaöntéssel, ezen a héten pedig a nemezeléssel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Művészeti Népfőiskola Alkotóházban.

A Lakitelek Népfőiskola Alapítvány több éve támogat, illetve szervez olyan konferenciákat, amelyek célja, hogy a magyarság történelmének jelentős helyszíneihez, személyeihez, eseményeihez kapcsolódóan lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára kutatói készségeik fejlesztéséhez. 

Szeretettel ajánljuk a kiscsőszi népfőiskola kollégiumi képzését minden érdeklődő figyelmébe:

Kerekasztal-beszélgetés a Halász Gedeon Eseményközpontban.

Nagyszerű alkotásokkal körülvéve, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola székházában, a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban zajlott beszélgetés augusztus 27-én, kedden a művészetről, értelmezésről, alkotásról, kortárs irányokról.

Nagyszerű műhelynapot tartottunk ma több, mint 100 diák és pedagógusaik részvételével.

Rajzok a Velencei-tóról:

Ünnepélyes keretek között október 7-én nyílt meg a „Madách 200. Jelenetek a Tragédiából” című kamarakiállítást a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban.

Várjuk jelentkezésüket induló foglalkozásainkra.

Tegnap délután megismerkedhettünk a pop-rock zenekarokra jellemző hangszerekkel, működésükkel és a zenekarban betöltött szerepükkel.

Fantasztikus hangulatú a capella koncertet hallgathatott meg a Halász-kastély közönsége szombat este.

A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola művészeti galériája, az ACC Galéria idén is részt vett az Art Market Budapesten, és a kiállításon túl tárlatvezetésekkel, művésztalálkozókkal várta az érdeklődőket.

Teltházas foglalkozások, csodás alkotások.

Fogadják szeretettel az év végi ŐSZ-TÉLI Pavilon előadásaink listáját 

Egészen varázslatos esténk kerekedett csütörtökön a Halász-kastélyban: Vásáry Tamás mesélt, Oláh Vilmos hegedült, mi pedig úgy éreztük, hogy egy pillanatra megállt az idő, és ezt a pillanatot szívünkben, lelkünkben őrizni kell. Hálásan köszönjük a lehetőséget, a részvételt, az élményt...